Cukorbeteg láb

A cukorbetegség hosszabb idejű fennállása során fokozatosan mennek tönkre a láb bőrét behálózó idegek, így a láb érzéketlenné válik, kialakul a diabéteszes lábra jellemző neuropátia. Károsodnak az erek is, ami jelentősen csökkenti a bőr védekező- és regenerációs képességét. Ez idővel a bőrfelület elhúzódó fertőzéseihez, bőrkeményedések kialakulásához, majd kisebb sebek kialakulásához vezet, amelyeket a láb érzéketlenné válása miatt sokszor észre sem vesznek a betegek. A sebek – a láb vérkeringésének további fokozatos romlása miatt (angiopátia) – egyre súlyosabbá válnak, a mélybe terjednek, a csontokat is elérhetik – és csökkennek vagy megszűnnek a gyógyulás esélyei.

Előzetes tájékozódáshoz tekintse meg az alábbi riportot Prof. Dr. Daróczy Judittal!

Tartalom

Mi a cukorbeteg láb?

A cukorbetegség összetett anyagcserebetegség, amelyben a magas vércukor értékek mellett a vérzsírok szintje is megnövekszik. A vizsgálatok alapján mondható, hogy a tartósan magas 11mmol/l vércukor károsítja a szervezet különböző sejtjeinek normál működését.

A cukorbetegek lábán kialakult elváltozások összefoglalóan a cukorbeteg láb elnevezéssel jellemezhetőek:

  1. Érelváltozásokhoz kapcsolódó bőrtünetek (angiopátia)
  2. Az idegrostok működés zavara következtében jelentkező bőrtünetek (neuropátia)
  3. Fertőzések okozta megbetegedések (baktériumok, gombák)

Az elváltozások rontják a cukorbeteg életminőségét, a súlyos degenerációs folyamatok és fertőzések a lábak amputációjához vezethetnek, és a kialakult szövődmények a beteg életét is veszélyeztethetik.

Ezért fontos, hogy a cukorbetegek tájékozottak legyenek, hogy milyen bőrtünetek keletkezhetnek a cukorbetegség következtében. Javasolt, hogy a cukorbeteg tudatosan vizsgálja meg rendszeresen a lábát, a korai tünetek felismerésekor azonnal jelentkezzen a kezelőorvosánál.

  • Az önvizsgálat alapvetően fontos, mert nincs orvosi rendeléshez kötve
  • A tünetekkel azonnal a cukorbeteg szakrendelésen kell jelentkezni
  • Nem szabad téves magyarázatokkal elhanyagolni a tüneteket: pl.
    • azért van seb a lábon mert szoros a cipő,
    • a lábujjak közötti kipállás majd elmúlik,
    • a szomszéd ajánlott egy kenőcsöt, ami biztosan jó hatású
    • valaki mondta, hogy ecettel kell a lábujjak közötti hajlatot fertőtleníteni, stb.
  • Az idegek károsodása (neuropátia), az erek károsodása (angiopátia) egyszerű vizsgálatokkal már korai szakban kideríthető (pl. hangvilla, Doppler vizsgálat)

Érelváltozásokhoz kapcsolódó bőrtünetek (angiopátia)

A kicsiny erek fala megvastagszik, az erek körüli szövetek is megszaporodnak, igy a tápanyagok kijutása az erekből megnehezített.Az érfalak elmeszesednek és ezáltal merevvé válnak, nem tudnak a környező szövetek mozgásához, alakváltozásához alkalmazkodni, könnyen, kisebb nyomásra is megsérülnek. Az alábbi tünetekre fel figyelni kell, és nem szabad „véletlen” sérüléssel magyarázni a „véletlennek” tűnő vérzéseket:

Cukorbeteg láb 01

A cipő szorosabb befűzése esetén megnyomódik a bőr, és ez elegendő arra, hogy a bőr felszínéhez közel lévő kis erekből vér szivárogjon a környezetbe.

Cukorbeteg láb 02

A cipőhöz észrevétlenül is ütődő körmök alatti a kis erek fala törékeny, ezért a sérült érfal résein a vörösvérsejtek kijutnak az érből és köröm alatti vérzések keletkeznek

Cukorbeteg láb 03

Hosszabb állás vagy gyaloglás, fizikai munka hatására a cipőhöz dörzsölődő felületek ugyancsak nyomás alatt vannak, és a törékeny érfalak átengedik a vérből a vörösvérsejteket, ami bőrvérzéseket okoz.

Az idegrostok működési zavara következtében jelentkező bőrtünetek (neuropátia)

Az izmokat mozgató idegek károsodása

Cukorbeteg láb 04

A láb izmait nem megfelelően mozgatják a károsodott idegek, ezért az ujjak egymáshoz nyomódnak, az I. ujj kóros állásba rögzül, „bütyök” alakul ki.

Cukorbeteg láb 05

A cipőhöz nyomódó bütyök felett kóros nyomáspont keletkezik. Először megvastagszik a bőr és vastag szarúréteg képződik, majd az alatti lévő szövetek a nyomás miatt elhalnak, és seb jön létre.

Cukorbeteg láb 06

Az ujjak kalapácsállásban rögzülnek, aminek két következménye lehet.

Cukorbeteg láb 07

Az egyik következmény, hogy az ujjak vége „állandóan kalapácsként üti” a földet, ahol előbb bőrkeményedés majd seb alakul ki.

Cukorbeteg láb 08

A másik következmény, hogy a kalapácsállásban lévő ujjakat az ízületek felett nyomja a cipő, bőrkeményedés, azaz kóros nyomáspont, majd egy idő után seb keletkezik.

Cukorbeteg láb 09

A mozgató idegek nem uralják az izmok mozgatását, ezért az ujjak észrevétlenül nagy erővel nyomódnak a cipőhöz, a normális nyomóerő 20 szorosa érvényesül. A bőrön gyulladás, hámlás képződik.

Cukorbeteg láb 10

Az I. ujj ugyancsak kórosan nyomódhat a cipőben és vaskos bőrkeményedés keletkezik, amely berepedezik, nem választható le egyszerűen.

Az érzőidegek károsodása

Az érzőidegek károsodása általában szimmetrikus: a felső végtagokon kesztyűszerűen, az alsó végtagokon zokniszerűen jelentkezik égő, zsibbadó érzés. Fokozott fájdalomérzés jelentkezhet, amely éjszaka fokozódhat, a takaró „érintése is fájdalmas”. Más esetekben érzéskiesés van.

Az állandó kóros nyomás miatt hólyag alakul ki (ld. kép), a cukorbeteg úgy ítéli meg, hogy a cipő „feltörte a lábát” . Azonban fel kell tűnnie annak a ténynek, hogy nem érzi a fájdalmat: ez utal az érzőideg károsodásra és figyelmeztet arra, hogy orvoshoz forduljon!

Az ízületek merevek, ez fokozza a lábujjak sérülékenységét.

Cukorbeteg láb 11

A kóros lábtartás és a folyamatos dörzsölés hólyagképződést okoz. Az idegkárosodás miatt csökkent a fájdalomérzés, a cukorbeteg nem észleli az egyébként fájdalmas hólyagot.

Az érzőidegek és a mozgató idegek közös károsodása

Az ujjak és a láb mozgása és a helyzetérzékelést is romlik. A cukorbeteg gyakran megbotlik és gyakran látszólag ok nélkül elesik.

Cukorbeteg láb 12

A talpon az egy pontra nehezedő nyomás bőrkeményedést, majd sebet okoz.

Cukorbeteg láb 13

A lábujjak is kisebesednek a kóros nyomáspontok helyén, ha nem történik megfelelő kezelés a korai tünetek észlelése esetén.

Az autonóm (vegetatív) idegrostok károsodása

A verejték-, és faggyúmirigyek működése károsodik, ennek következtében a hám száraz, berepedezett, viszket. Az erek beidegzése változik és ennek következtében az érellátás befolyásolja a csontok felépítését: a csontok meggyengülnek, a csontok és az ízületek „elolvadnak” (osteolysis), elmozdulnak, majd az elmozdulás után ismételten összecsontosodnak.

Cukorbeteg láb 15

A csontok átalakulása következtében a láb formája megváltozik, deformálódik.

Cukorbeteg láb 16

A talp elődomborodik, a hintaló gördülő talpához válik hasonlatossá.

Ezt a deformált lábat a kórkép leírójának neve után Charcot-féle lábnak nevezik. A járás károsodik, a kóros nyomáspontok is kialakulnak, a láb kórosan nyomódik, hiszen nem fér bele többet a cipőkbe.

Fertőzések okozta megbetegedések (baktériumok, gombák)

A gyakori bőrfertőzések oka, hogy a cukorbeteg védekezőképessége romlik, azoknak a sejteknek a működése csökken (fehérvérsejtek, falósejtek), amelyek felelősek a baktériumok és a kórokozó gombák elpusztításáért.

Hajlamosító tényezők:

  • meleg, nedves környezet, szoros cipő,   helytelen tisztálkodás, közös   fürdők, sporthelyiségek, stb.
  • a leggyakoribb a lábujjak közötti bőr macerációja, a hám felpuhulása, fehér elszíneződés, berepedések, hámhiányok (ld. kép)
  • szakszerű kezelés hiánya, bőrsérülések
A szorosan összefekvő ujjak bőre macerálódik, gyakori a gombás fertőzés. Jellemzi a hám fehéres elszíneződése.

A szorosan összefekvő ujjak bőre macerálódik, gyakori a gombás fertőzés. Jellemzi a hám fehéres elszíneződése.

Az elhanyagolt fertőzés súlyosbodik és a lábfej bőrére is ráterjed a bőrgyulladás, hámlás. A lábujjak közötti kicsiny hámsérülések behatolási kaput jelentenek a baktériumok számára és súlyos, szisztémás fertőzések kiindulási helyei lehetnek pl. orbánc. A szövődményként jelentkező súlyos fertőzések a végtag elvesztéséhez, amputációhoz vezethetnek.

Lábápolási tanácsok

  • lábmosás naponta, de a lábáztatás nem javasolt
  • a lábmosás után gondosan szárítsa meg a bőrét és az ujjközök szárazra törlésére fokozottan ügyeljen. Ne dörzsölje a bőrét, „tapogassa le” a nedvességet
  • a cukorbetegek bőre hajlamos a kiszáradásra, használjon minden nap olyan krémet, amely gátolja a hám kiszáradását: pl. Cremor Refrigerans, karbamidos (ureás) krém, speciális lábápoló krém – recept nélkül kaphatók
  • a lábujjak közé ne használjon krémet, használjon gombásodást megelőző oldatot (pl.Canesten), vagy egyéb fertőtlenítő oldatot (pl.Betadin)
  • ne járjon mezítláb seb a természetben, sem a szobában , mert könnyen megsérülhet a bőre
  • viseljen puha pamut zoknit, ne műanyagot. Lábát tartsa melegen
  • gondosan húzzon cipőt, ellenőrizze, hogy a zokni nem gyűrődött-e össze, nincs-e a cipő bélése meggyűrődve, nincs-e pl. kavics vagy más idegen anyag a cipőben

A cukorbeteg láb Centrumunkban elérhető kezelési lehetőségei

Sebkezelés

Sebkezelés általános irányelvei

A korszerű sebkezelés széles körű kutatásokra és tapasztalatokra épül, igyekszik kiküszöbölni a sebgyógyulást akadályozó okokat és a folyamatosan fennálló krónikus gyulladást. Az Istenhegyi Klinika Sebkezelő Centruma a jelenleg elérhető legjobb sebfedő anyagok felhasználásával a legkorszerűbb sebkötözést valósítja meg, igazodva a nemzetközi irányelvekhez.

Krónikus sebek és fekélyek kezelése lökéshullám terápiával

A lökéshullám-terápiának nevezett eljárással – a hagyományos sebkezelő módszerekkel kiegészítve – igen látványos eredmények érhetőek el a sebgyógyulásban. A több, heti gyakoriságban alkalmazott kezelésekből álló terápia során látványosan és fokozatosan csökken a seb nagysága és mélysége. A seb begyógyulása is bekövetkezhet. A gyógyulásnak természetesen akkor van a legnagyobb esélye, ha a seb korai állapotban kerül felismerésre és kezelésre. A lineáris lökéshullám terápia segítségével meggyógyítható és hosszú évekig olyan egészséges állapotban őrizhető meg a cukorbeteg láb, amellyel megfelelő életminőségben lehet élni!

Krónikus sebek és fekélyek kezelés lágylézer terápiával

Krónikus sebek és fekélyek kezelés lágylézer terápiával

Az alacsony intenzitású fényt alkalmazó lágylézer terápia hatásának klinikai vizsgálatai a cukorbeteg lábon kialakult sebek kezelésében – a hagyományos sebkezelési módszerekkel kombinálva – egyértelműen pozitív eredményeket mutatnak. A lágylézer befolyásol több sejtélettani mechanizmust, amelyek segítik a sebgyógyulást. A kutatási eredmények alapján az Istenhegyi Klinikán is elérhető lágylézer eljárást ezért érdemes alkalmazni a nehezen gyógyuló sebek kezelésénél a szintén hatékony lökéshullám terápiával ötvözve.

Cukorbeteg láb képgaléria